Az Év Bortermelője választás 2010 - ismertető

Ki lesz 2010-be az „Év Bortermelője” ?

Idén is elérkezett az az izgalmas időszak, amikor a borászok, kereskedők, borkedvelők találgatni kezdik, hogy idén ki kapja az Év Bortermelője díjat. Az idei jelőltekről bővebben itt olvashat.

Említsünk néhány szót a díjról, versenyről. A cím hivatalos neve: „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2010. évben”, mely cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díjat Év Borásza elnevezéssel 1991-ben adták át először azzal a szándékkal, hogy elismerje egy-egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkásságát. A cím odaítéléséről a Magyar Bor Akadémia gondoskodik.

Az éves kihirdetést kétkörös szavazás előzi meg: az első fordulóban az Akadémia összegyűjti a saját tagjai, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, országos jelentőségű szakmai szervezetei, tudományos és érdekképviseleti szervezetei, a jelentősebb hazai borkereskedő cégek, a vendéglátás és gasztronómia valamint a szaksajtó részéről az Év bortermelője személyére érkező ajánlásokat. Az ajánlók körét bővítendő, a tavalyihoz hasonlóan a Decanter és a Bor és Piac 100-100 hűséges előfizetője is leadhatja ajánlását. Az Akadémia összesíti a jelöléseket, majd az öt legtöbb ajánlással rendelkező bortermelő listáját az akadémikusok körében szavazásra bocsátja. A szavazatok alapján alakul ki a végleges eredmény. A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja (pl. 2009-ben az Év bortermelője).

Tavaly az öt legtöbb ajánlást kapó borászok a következők voltak:

Gálné Dignisz Éva, Légli Ottó, Dr. Lőrincz György, Szöllősi Mihály, Vida Péter, akik közül Lőrincz György vehette át a megtisztelő díjat. Felesége és egyben múzsája, Andrea segítségével a lehető legjobban kihasználták az elmúlt évben a kitüntetés adta lehetőségetek, előnyöket, népszerűséget, figyelmet. Talán még egyik Év Bortermelője sem tudta ennyire okosan, hatékonyan kezelni és borászata javára fordítani a hirtelen népszerűséget, ehhez persze jelentősen hozzájárult a borász házaspár belülről fakadó őszinte tisztasága, szerénysége, szimpatikus kisugárzása. Példaértékű, nagyszerű munkát végeztek, hiszen nem csak boraikra, személyiségükre figyelt fel egy egész ország, hanem Eger Borvidékére is, melyet Eger városa is megköszönt. Lőrincz György október 1-én vehette át a Dobó Kardja Rend által odaítélt diadalmas magyar vitézi szablya hiteles másolatát. A kardot minden évben annak a személynek ítélik oda, aki Eger városát személyében, tetteiben, karakterében, elkötelezettségében kimagasló szinten képviseli. Talán mindenki egyet értett azzal, hogy ez a díj is a lehető legjobb kezekbe került.

Gyuriék magasra tették a mércét, de reméljük, hogy a 2010. Év Bortermelője is hasonló kincsekkel gazdagítja a magyar borkultúrát. Hogy ki nyeri idén az elismerést? Most csak találgatni tudunk. Talán egy balatoni borász, vagy egy szekszárdi, esetleg a Kunságról valaki? Igazából nem számít, mert Magyarország mind a 22 borvidékén dolgoznak odaadó borászok, és teremnek zamatos szőlők. Ha a kettő találkozik, akkor megtörténik a csoda.

Az eredményig már nem kell sokat várnunk, hiszen november 19-én a Borest a Bor Akadémián rendezvényen bemutatkozik az öt jelölt, és december 3-án kiderül, hogy ki kapja idén az „Év Bortermelője 2010” díjat.

Az Év bortermelői az alapítás óta:
 

1991 Tiffán Ede, Villányi borvidék
1992 † Báthori Tibor, Etyek-Budai borvidék
1993 Vesztergombi Ferenc, Szekszárdi borvidék
1994 Gere Attila, Villányi borvidék
1995 Thummerer Vilmos, Egri borvidék
1996 Polgár Zoltán, Villányi borvidék
1997 Bock József, Villányi borvidék
1998 † Gál Tibor, Egri borvidék
1999 Kamocsay Ákos, Ászár-Neszmélyi borvidék
2000 † Figula Mihály, Balatonfüred-Csopaki borvidék
2001 Szepsy István, Tokaji borvidék
2002 Malya Ernő, Etyek-Budai borvidék
2003 Árvay János, Tokaji borvidék
2004 Takler Ferenc, Szekszárdi borvidék
2005 Vincze Béla, Egri borvidék
2006 Garamvári Vencel, Balatonboglári borvidék és Budafok
2007 Frittmann János, Kunsági borvidék
2008 Konyári János, Balatonboglári borvidék
2009 Dr. Lőrincz György, Egri borvidék
2010 Légli Ottó, Balatonboglári Borvidék