Néhány szó a díjról:

 

A cím hivatalos neve: „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON”, mely cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díjat Év Bortermelője elnevezéssel 1991-ben adták át először azzal a szándékkal, hogy elismerje egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkáját. Mostanra sokkal nagyobb a verseny. Az állandó kiváló minőségen kívül számítanak a borversenyen elért eredmények, a marketing, a külcsín és a belbecs, a szerethetőség, a borászat iránt keltetett szimpátia és nem utolsó sorban a borász személye. A számtalan boros rendezvénynek köszönhetően borászainkat személyesen ismerjük, rengeteg alkalom nyílik arra, hogy beszélgessünk velük, hogy ők töltsenek nekünk egy pohárral kedvenc borunkból. Mára legtöbbjüket barátként emlegetjük.

Az éves kihirdetést kétkörös szavazás előzi meg. Az első fordulóban az Akadémia összegyűjti a saját tagjai, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, országos jelentőségű szakmai szervezetei, a vendéglátás és gasztronómia valamint a szaksajtó részérő az Év bortermelője személyére érkező ajánlásokat, illetve az elmúlt évek Év Bortermelői közös jelöltjét. Így egy jelöltet „Az Év Bortermelője Magyarországon” címet korábban elnyert bortermelők, négy további személyt pedig az MBA által felkért szakmai kör jelöl. A jelölést követően a Magyar Bor Akadémia honlapján közzéteszi a jelölésben résztvevők névsorát.

A második körben az Akadémia összesíti a jelöléseket, majd az öt legtöbb ajánlással rendelkező bortermelő listáját az akadémikusok körében szavazásra bocsátja. A szavazatok alapján alakul ki a végleges eredmény, azaz hogy ki jogosult "Az Év Bortermelője Magyarországon" cím viselésére. A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja (pl. 2010-ben az Év Bortermelője).

 
"AZ ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON" 
cím szabályzata 

 
Az MBA, mint "Az Év Bortermelője Magyarországon" cím odaítélője, a címet viselő személyek jelölésének, megválasztásának rendjét, továbbá a cím viselésének szabályait az alábbiak szerint határozza meg, alakítóan összegezve eddig követett hagyományokat, felvállalva a cím odaítélésének feladatait, valamint szakmai és erkölcsi felelősségét. 
 

I. A CÍM MEGHATÁROZÁSA
 
Az MBA által adományozott kitüntető cím: "Az Év Bortermelője Magyarországon". 
A címet az MBA évente egyszer, minden naptári év végén, a szakmai közvélemény kikérését követően ítéli oda az arra érdemes természetes személynek. 
A cím a díjazott bortermelő több éven át tartó kiemelkedő szakmai teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Emellett a cím szorosan az odaítélés évére vonatkozik. 
A címmel kapcsolatos tevékenységét az MBA Elnöksége révén végzi, gondoskodva a tartalmi és formai szabályok betartásáról, megfelelve a hitelesség követelményeinek. 
 

II.
A JELÖLÉS RENDJE 
1/ A jelöltek köre:

Jelölt az a szakmai körökben országosan ismert borász vagy bortermelő lehet, akinek személyes és szakmai munkája egyértelműen azonosítható a jelölést megalapozó borokkal oly módon, hogy neve fel van tüntetve a palackon, vagy a bort kísérő leírásban, avagy borászati tevékenysége a meghatározott termékekkel szorosan és ismert módon összekapcsolódik.
Az a személy, aki "Az Év Bortermelője Magyarországon" (2000. előtt „Az Év Bortermelője”) címet elnyerte, öt éven belül nem jelölhető, illetve választható.

2/ A jelölési eljárás:

2.1/ A címre minden évben öt jelöltet kell állítani, akiket két különböző ajánlói kör jelölhet. A jelöltekről nem hozható nyilvánosságra semmilyen információ, mely ajánlóik körére utal.

2.2/  Egy jelöltet „Az Év Bortermelője Magyarországon” címet korábban elnyert bortermelők (a továbbiakban: Címviselők) közösen, az általuk meghatározott döntéshozatali rend szerint ajánlanak minden év október 31-ig.

2.3/  Négy további személyt az MBA által felkért szakmai kör jelöl a következők szerint:

Az MBA évente listát készít mindazon személyekről és szervezetekről, akik jelölést tehetnek "Az Év Bortermelője Magyarországon" címre (a továbbiakban: Ajánlók).

Az Ajánlók listáján kiegyensúlyozott arányban szerepelnek a következők:
•    az MBA tagjai,
•    a magyar szőlészet és borászat más tekintélyes személyiségei,
•    az ágazat országos jelentőségű szakmai, tudományos és érdekképviseleti szervezetei,
•    a jelentősebb hazai, a borászat és borkereskedelem területén tevékenykedő cégek,
•    a vendéglátás és gasztronómia területének elismert szakemberei és cégei,
•    a szakmai sajtó képviselői és szervezetei,
•    a Hét Borbírák Rendje tagjai.

A lista legalább 150 főt, illetve szervezetet tartalmaz, akiket az MBA - az ügyet röviden ismertetve - levélben kér fel arra, hogy jelölésüket "Az Év Bortermelője Magyarországon" címre tegyék meg. A jelölés legfeljebb három, a címre érdemes jelölt megnevezését tartalmazhatja.

A felhívás elküldésének határideje minden év október 15., a válasz beérkezésének határideje október 31.

A jelölést a felkért személyek személyesen tehetik meg. Cégek és szervezetek esetén a jelölést a szervezet törvényes vagy e célra meghatalmazott képviselője teheti meg.

3/ A jelöltek listája

Az MBA a két ajánlói kör által a fentiek szerint tett jelöléseket összegezve meghatározza azt az öt jelöltet,  akikre szavazatok adhatók.
A jelöltek ötös listájára kerül a Címviselők jelöltje továbbá az Ajánlóktól legtöbb jelölést kapott négy személy. (A jelöltek száma csak kivételesen, például egyenlő számú jelölés esetén haladhatja meg az ötöt.)
Ha a Címviselők a jelölésüket nem közlik az MBA-val a tárgyév október 31-ig, úgy az Ajánlóktól az ötödik legtöbb jelölést kapott személy is a jelöltek listájára kerül. Ha a Címviselők jelöltje szerepel az Ajánlók szavazatai alapján kiválasztott négy jelölt között, úgy az Ajánlóktól az ötödik legtöbb ajánlást kapott személy is felkerül a jelöltek ötös listájára.
A jelöltek ABC-sorrendben kerülnek listára.  A jelöltek listájára az kerülhet, aki a jelölést és egyszersmind a jelen szabályzatot elfogadja, magára kötelezőnek ismeri el.

 

III. A SZAVAZÁS RENDJE 


1/ A szavazók köre:

A jelöltek sorszámmal és pecséttel ellátott listáját a szavazásra történő felhívás kíséretében az MBA minden év november 15-ig megküldi az MBA örökös, rendes , tiszteletbeli és pártoló tagjainak, valamint az „Év Borásza" választást 1990-ben elindító Hét Borbírák Rendje 7 alapító tagjának, akik a szavazók körét teszik ki. Egy személy kettős minőségében is csak egy szavazattal bír.

2/ A szavazás módja:

A szavazás úgy történik, hogy a szavazó a listán szereplő jelölteket  sorrendbe állítja az 1/, 2/, 3/, 4/, 5/ számok segítségével. A szavazólapot a szavazónak személyesen alá kell írnia.
A szavazólapot minden év november 30-ig beérkezőleg kell az MBA-hoz postai úton visszaküldeni, vagy személyesen átadni.
A fentieknek meg nem felelő szavazat érvénytelen.

3/ A szavazás eredményének megállapítása:

A beérkezett szavazatokat az MBA összegzi.
Az értékelés során csak az eredeti, sorszámmal és pecséttel ellátott, érvényes szavazatok vehetők figyelembe.
Az értékelés úgy történik, hogy a szavazólapokon szereplő jelöltek a helyezésüknek megfelelő pontszámot kapják.
A legkevesebb pontszámot szerzett jelölt nyeri az adott évben "Az Év Bortermelője Magyarországon" címet.
Azonos pontszám esetén a több első helyezés, annak egyenlősége esetén a több második, majd harmadik helyezés dönt.

4/ Az eredmény nyilvánosságra hozatala:

Az MBA "Az Év Bortermelője Magyarországon" cím odaítélésének eredményét évente, lehetőleg az eredmény megállapítását követően azonnal, sajtótájékoztató keretében nyilvánosságra hozza.

IV.  A CÍM NYERTESÉNEK MEGÜNNEPLÉSE 

A cím nyertesének megünneplésére az MBA a szavazás évét követően január végén vagy február elején, a kellő nyilvánosság biztosításával ünnepi alkalmat szervez, függően a rendelkezésre álló vagy megszerezhető anyagi eszközöktől is. 
Az étkezéssel összekapcsolt ünnepi rendezvényen elsősorban a cím nyertesének borait kell bemutatni. 
Az ünnepség csúcspontja a nyertes méltatása. 
A rendezvény része a korábbi nyertesek borait is bemutató borkóstoló is.

V. A CÍM VISELÉSÉNEK SZABÁLYAI
 
Tekintettel a cím összetett mivoltára, miszerint meghatározott személyre vonatkozik, de odaítélésének fő szempontja az e személyhez kapcsolódó borok minőségének kiválósága, másrészt évente kerül odaítélésre, de többéves kiemelkedő tevékenységet ismer el, a cím használatának feltételeit is szabályozni szükséges.

1/ Általános szabályok:

A cím viselhető, a címnek köszönhető üzleti és kereskedelmi előnyök kihasználhatók, az MBA elveivel - minőség, tisztesség, hitelesség - összhangban.
A címet csak az viselheti, akinek azt az MBA - 1995. előtt a Hét Borbírák Rendje - odaítélte.
A cím időbeli korlát nélkül viselhető. Ugyanakkor évszámra történő hivatkozás nélkül a címet nem lehet viselni, a választás évét minden esetben fel kell tüntetni.
A cím a fentiek figyelembe vételével borászati termékeken – boros palackokra nézve az alábbi megszorítással –, marketing anyagokban, reklámhordozókon feltüntethető, de csak a címet viselő személy nevével együtt (pl.: xy, 1999-ben "Az Év Bortermelője Magyarországon").
Boros palackokon a cím kizárólag az MBA által terveztetett, a palackra ragasztott önálló címkén tüntethető fel, mely megjelenítés magában foglalja az MBA megnevezését, a cím megjelölését („Az Év Bortermelője Magyarországon”), és az évszámot, amelyre a címet odaítélték.
Az önálló címkét az MBA készítteti el a cím nyertesének megrendelésére.
A címet tartalmazó önálló címke kizárólag az MBA részére fizetendő névhasználati díj ellenében használható fel.
E díj a 2013. évben legfeljebb két (2) forinttal haladhatja meg a címkével kapcsolatosan az MBA-t terhelő költségeket. A továbbiakban a névhasználati díjat az MBA közgyűlése évente határozza meg. A cím nyertese köteles az általa megrendelt önálló címkéket átvenni, és az azokkal járó névhasználati díjat az MBA részére megfizetni.
Az MBA fenntartja magának a jogot, hogy „Az Év Bortermelője Magyarországon” címre vonatkozó megjelölést, mint védjegyet lajstromoztassa, és a védjegy kereskedelmi felhasználásának szabályaival a jelen szabályzatot kiegészítse, összhangban az Akadémia alapelveivel.

2/ Tilalmak:

Tilos bármely visszaélés, hivalkodó, megtévesztő vagy félrevezető magatartás. Így különösen:
•    nem viselhetik a címet az arra jelöltek, még a jelölésre történő hivatkozással sem,
•    kerülni kell az összetévesztést, eszerint ha más hasonló címet nyer el valaki, úgy a másik cím meghatározását (időbeliség, terület, odaítélő szerv) a használat során meg kell jelölnie,
•    a cím csak olyan termékeken alkalmazható, melyek a cím viselőjével, mint alkotóval szorosan összekapcsolhatók, így nem lehet a címet olyan üzem vagy gazdaság borainál alkalmazni, ahol a címet viselő személy alkotó szerepe csak részleges, vagy korlátozott.

3/ Szankciók:

A szabályok be nem tartása, valamint a tilalmak megszegése figyelmeztetést, súlyosabb esetben feddést, azok hatástalansága esetén a cím viseléséből való kizárást von maga után. A cím viseléséből az MBA kizárja azt, aki arra méltatlanná vált.
 
VI. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 

Az MBA fenntartja magának a jogot, hogy a jelen szabályzatot a részletek tekintetében a gyakorlatban vagy írásban értelmezze, illetve, hogy azt folyamatosan, a változó körülményekhez igazítsa.

Budapest 1998.

Az MBA közgyűlése a jelen szabályzatot 2000. október 18-i ülésén, a 2012. október 30-i közgyűlésén aznapi hatállyal módosította, majd a 2014. május 14-i közgyűlésén újra módosította aznapi hatállyal