A Magyar Bor Akadémia hírlevele

2016 / 1. (Augusztus)

 

 

Köszönet

 

További 2 évre főtámogatónk a HORIZON Development, ami évi 4 millió Ft támogatást jelent a Magyar Bor Akadémia számára. Köszönjük főtámogatónk bizalmát, az elkövetkező években is a megállapodás szerinti úton haladunk tovább! A támogatás lehetővé tette, hogy tartalékot képezzünk olyan programokra, amelyekben célszerű a Magyar Bor Akadémiának részt vennie, de forrás hiján ez korábban elmaradt."

 

 


 

Elkezdődött a magyarországi szőlő – borágazati stratégia széleskörű egyeztetése

 

A feladat összefogására és szakmailag megfelelő szintű elvégzésére munkacsoport állt fel. A munkacsoportot a szőlő-bor ágazat szereplői, szőlő,- és bortermelők, borvidéki küldöttek, az ágazatban működő, és az ágazatra hatással bíró szervezetek képviselői alkotják.
A Magyar Bor Akadémia üdvözli a már évek óta égetően fontos munka beindulását. Tekintettel az ágazat indokoltan differenciált érdekrendszerére, meghatározóan fontosnak ítéli a széleskörű egyeztetés megvalósulását. A munkacsoport tagjaként, akadémiánk, mint az egyik, jelentős és reprezentatív civil szervezet aktiv szerepet, szakértői munkavégzést vállal.

 

 


 

 

Bor -  mértékkel

 

A Magyar Bor-mustra előestéjén a Hegyközségek Nem-zeti Tanácsa ünnepélyes keretek között aláírta a csatlakozási megállapodást a Wine in Moderation egyesülettel, amely a kulturált borfogyasztást hivatott népszerűsíteni a fogyasztók között szerte a világon. A kezdeményezéshez számos hazai szakmai szervezet is csatlakozott. A Wine in Moderation nemzetközi nonprofit egyesületet 2011-ben hívta életre a borszektor több szervezete. A cél egy olyan program megvalósítása volt, amely ösztönzi az egészséges életmódot, a jó közérzetet és hozzájárul az alkohol okozta károk csökkentéséhez. Ma 26 országban vannak jelen, ezek között 11-ben vannak olyan nemzeti koordinátor szervezetek, mint idehaza a HNT.


A Wine in Moderation az elmúlt öt évben közel 1600 szakértőt és ötmillió fogyasztót ért el háromezer akciójával, média-megjelenésekkel, rendezvényekkel, képzésekkel, mondta el Stylianos Filopous programigazgató.
A program tudományos bizonyítékokra, oktatásra és önszabályozásra épít, amelynek célja, hogy a felelősségteljes és mértékletes borfogyasztás tudatosságának és tudásának növelését érje el. A borszektor társadalmi felelősségvállalási programjaként olyan életmód kampányokat valósítanak meg, amelyek a mértékletes és felelősségteljes borfogyasztást kulináris és kulturális örökségünk részeként mutatják be.
A Wine in Moderation programhoz nemzeti koordinátorként csatlakozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa felvállalva a nemzetközi elvek és tevékenységek hazai összefogását, kommunikációját. A HNT vezetésének meglátása szerint az alkoholellenes lobbi a bort csupán alkoholként kívánja definiálni és rá kívánja erőltetni a horizontális élelmiszerjelölési szabályokat. A Wine in Moderation célja a bort hagyományos, kulturális termékként bemutatni és a mértékletes borfogyasztást elősegíteni.
A hazai törekvések megvalósításában a HNT partnereként több szakmai szervezet is csatlakozott a programhoz, a Magyar Bor Akadémia, a Pannon Bormíves Céh, a Pannónia Női Borrend és a Vindependent is aláírta az együttműködési megállapodást a Magyar Bormustra nyitó ünnepségén.

 

 


 

A Magyar Bor Akadémia Ménesen

 

Éves tervünknek megfelelően ezúttal Ménesre – Opálosra -, Balla Géza pincészetéhez terveztünk szakmai utat. A látogatás megalapozásához először az Algyői Halászcsárdában kaptunk ízelítőt a Tiszai halászléből, haltöpörtyűből és túrós csuszából.
Kicsit későre sikerült az érkezés, de még a fogadó pezsgő után volt mód traktor vonttata kocsival megtekinteni az ültetvényeket, és a hegy tetejéről gyönyörködni a tájban. A ménesi bor magában hordozza az erdélyi hagyományokat és tradíciókat. Az első írásos emlékek már 1023-ban említik a borvidéket. A borvidék két nagy egységből áll a Ménes-hegyaljából és a Magyarád-hegyaljából. Ménesnek kiválóak a talajadottságai az adriai éghajlat hatásának, a Marosnak is köszönhetően izgalmas a mikró klímája és vulkanikus palás kőzetnek köszönhetően egyediek a szőlői és a belőlük készült bor.

Balla Géza jelenleg 112 hektáron gazdálkodik, melyből 87 hektár van művelésben a többi új telepítés. Fő fajtái a legendás Kadarka, Cabernet sauvignon, Merlot, Pinot noir, Fekete leányka és Cabernet franc. Jó évjáratokban készül Kadarisszima is, a megénekelt Kadarka aszúbor, mely Ménesen először 1774-ben készült.
A fehér borok közül meg kell említeni a Mustos fehéret, mely egy ősi, magyar fajta, valamint a Furmintot és a Királyleánykát. 
A pincészet a legmodernebb technológiát használja és kerüli a vegyszereket.
A borok kóstolása mellett, melyek közül még nagyon sok hordós tétel volt, palackozás előtt, meg kell említeni a kemencés csülköt mely jó alapnak bizonyult a borokhoz.
A szervezésért köszönet Keményné Koncz Ildikó főtitkár asszonynak és természetesen a nagyszerű fogadtatásért Balla Gézának.
A látogatáson 14 tagtársunk és akadémiánk vendégeként 11 borkedvelő vett rész. Reméljük, a következő szakmai túrán tovább bővül az érdeklődők köre.

 

 


 

Emléktábla Szöllősi Mihálynak 

 

A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac igazgatósága a Vámház körúti Vásárcsarnok Hungarikum utcájának egy éves évfordulóján, az elmúlt év eredményinek bemutatása mellett, a nemrég elhunyt Szöllősi Mihály, a Szöllősi Pincészet alapítójának, a Zsigmond Király Borlovagrend Egyesület nagymesterének, a Magyar Bor Akadémia tagjának emléke előtt tisztelegve helyezte ki a 2015 év Bortermelője plakettet a Nagycsarnok borterében. 

Az emléktáblát a család jelenlétében Zilai Zoltán a Magyar Bor Akadémia elnöke és Kiss levente a Fővárosi önkormányzat Csarnok és Piac igazgatóságának kereskedelmi igazgató helyettese leplezte le. Az eseményen az elhunyt borász felesége mellett fia és lánya is részt vett.
A megemlékezésen Szöllősi Mihály felesége, Ágnes asszony idézte fel férje munkásságát. Mezőtúron született, nagyszüleinek középparaszti gazdasággal rendelkeztek, így alapozta meg a mezőgazdasághoz, kertészethez való kötődését. Növényvédelmi mérnökként kezdett dolgozni, s hozzá tartozott a sárisápi termelőszövetkezet szőlészet-borászat ágazatának irányítása is. Mihály 37 évesen kezdett el saját bort készíteni, hobbiként, majd a sikereken felbuzdulva, 13 év múlva megvásárolta a neszmélyi Gróf Zichy Miklós által épített pincét és elindították a családi vállalkozást. Ma már 35 hektáron termelnek kiváló borokat, melyek nemzetközi szinten is eredményesen szerepelnek. A Szöllősi Pince 2009-ben elnyerte az Év pincészete elismerést, Szöllősi Mihályt tavaly decemberben a Magyar Bor Akadémia az Év Bortermelőjének választotta.
Az emléktábla helyszíne Budapest egyik lekedveltebb turisztikai látványossága a Fővám téren található hatalmas piaccsarnok, ahová a „hétköznapi” turisták mellett szívesen benéznek állam- és kormányfők is. Az épület aljában megnyílt Hungarikum utca végén három dimenziós térkép segítségével megismerhető a 22 magyar borvidék, a jellemzően magyar szőlőfajták, valamint az eddigi Év Bortermelői is.

 

 


 

Gyászolunk 

 

Dr. Terts András 2016. június 9-én elhunyt. A Kertészeti Egyetemen végzett okleveles borász mérnök, szakmérnök, aki a borászati tudományból Cum Laude doktori diplomát szerzett. Szakmai életútján végigdolgozta a borászat úgyszólván valamennyi területét. A kutatói segédmunkatársból borászati előadó, pincevezető, pezsgő gyáregység üzemigazgató, majd vezérigazgató lett, igényes szakmai munkájával és kiváló vezetői egyéniségével. Számtalan cikke jelent meg szakmai folyóiratokban, társszerzőként több könyv szerkesztésében vett részt.

2013-ban dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott munkássága elismeréseként dr. Terts Andrásnak. 1987-ben megalakították hazánk első pezsgőrendjét, a Chevaliers Törley Pezsgőrendet, melynek nagymesterévé választották. Tevékenyen részt vett Budafok borrendjének, a Promontórium Borlovagrendnek megalakításában. Egyik kezdeményezője, és aktív részese volt 1988-ban a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének létrehozásában. A szövetség elnökségének megalakulása óta tisztségviselője. Kiemelkedő borrendi munkássága alapján a Szövetség 1999-ben elnök-nagymesterévé választotta. Ezt a tisztségét, öt cikluson át, négyszer újraválasztva, 2015-ig töltötte be. Kiemelkedő munkásságát a Szövetség 2015-ben PRO VINO HUNGARICO díjjal ismerte el. 2011. novemberében az MBA közgyűlése tagjai sorába választotta.

 

Tálos Tamás, a 15 éve alapított móri Brindisi Szent Lőrinc Borrend alapító elnök-nagymestere 2016. április 25-én autóbalesetben elhunyt. A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja. Emlékét szívünkben őrizzük.