Az Év Bortermelője 2016

 

„Év Bortermelője Magyarországon 2016”

Az idei jelöltek

 

A Magyar Bor Akadémia idén 26. alkalommal adja át hazánk legrégebbi és legrangosabb borszakmai elismerését, az Év Bortermelője díjat. Számtalan borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef küldte el jelölését. 

Az idei jelölés szakmai bázisát sikerült még inkább kiszélesíteni: 500 jelölő kapott névre szóló felkérést, és közülük közel 250-en éltek is a jelölés lehetőségével. A felkérteknek – a két éve bevezetett rendszernek megfelelően  idén is 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Az általános jelölésen kívül, a díj korábbi győztesei lehetőséget kaptak, hogy egy személyt közösen juttassanak a végső győzelemre esélyes öt jelölt közé. 

A jelölések feldolgozása után 10 bortermelő emelkedett ki az egyébként szoros mezőnyből: Bacsó András, Borbély Tamás, Figula Mihály, Heimann Zoltán, ifj. Szepsy István, Jásdi István, Koch Csaba, Mészáros Pál, Nyúlné Dr. Pühra Beáta, Szőke Mátyás.

A verseny szabályzata alapján az öt legtöbb jelölést kapott borász közül választják ki a Magyar Bor Akadémia tagjai, a 2016-os Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét. A jelöltek a "Borest a Bor Akadémián" rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 25-én, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Íme, az öt jelölt névsora ábécé sorrendben:

 

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Borbély TamásBorbély Tamás még mindig a legfiatalabb jelölt. Badacsonyban és országszerte is egyre többen ismerik nevét, családja borainak tüzes karakterét. Tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek. Tamás idén ötödik alkalommal került a jelöltek közé.

 

Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék

Jásdi István

Jásdi István Budapesten született, közgazdászként dolgozott vezető beosztásban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve 1998-ban családjával megvásárolta az egykori Ranolder János veszprémi püspök romos állapotban lévő pincéjét és présházát Csopakon. Azóta sok minden történt: felújított pincéjük elnyerte a „Balaton-felvidék Legszebb Pincéje” címet, 17 hektáron gazdálkodik, 50 év után visszatelepítette a borvidékre a Furmintot, borai ismertek és kedveltek, szép eredményeket ér el borversenyeken, és írásaival a pincén kívül is a magyar borágazat felvirágoztatásán dolgozik. Ami talán István és a pincészet legnagyobb értéke: örök kísérletezők, ami elengedhetetlen feltétele a sikernek, megújulásnak.

 

Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék

Koch Csaba

Koch Csaba idén harmadjára vesz részt a megmérettetésen. Családja 10 generáció óta művel szőlőt a Hajós-Bajai borvidéken. Csaba nagyapja tanította meg őt a szőlő művelésére és a borkészítésre. Jelenleg 130 hektáron gazdálkodnak, a saját telepítésű tőkék kiváló minőségű talajokon nőnek, a borászatban pedig a legmodernebb technológiát használják. Minden adott tehát a prémium kategóriás borok előállításához, melynek köszönhetően a Koch Borászat számtalan elismerést és díjat nyert már a borversenyeken. További sikereinek már a Villányi borvidék is helyszíne, melyet a Vin Art néven működő pincészet eredményei bizonyítanak.

 

Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék

Mészáros Pál

Mészáros Pál igazi borász családba született, felmenői közül mindenki szőlővel, borral foglalkozott, dédapja hegybíró volt Szekszárdon. Pál agrármérnöknek tanult, első munkahelyén növénytermesztőként dolgozott, ahol a szőlőrekonstrukciós munkákból maga is kivette a részét. Nem sokkal később, 26 évesen telepítette első szőlőjét, ami megpecsételte sorsát, és borász lett belőle. Ma már több mint 120 hektáron gazdálkodik családjával. A Mészáros Borház és Pince eredményei nemzetközi szinten is figyelemre méltóak: számtalan aranyérem a Challenge International Du Vin, a Monde Selection, és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, hogy csak néhányat említsünk. A borász sikereit a nagy figyelemnek és szerető családja közelségének, Zsanett lánya és Péter fia aktív közreműködésének tulajdonítja.

 

Szőke Mátyás – Mátrai borvidék 

Szőke Mátyás

Szőke Mátyás műszaki ember, de szüleinek köszönhetően a '70-es évek óta foglalkozik a Mátrai borvidéken borkészítéssel. 74 éves elmúlt, életműve szerteágazó, megfordult számos kontinens borászatában, hogy tanuljon, tapasztaljon. Borvidéke fejlődésének egyik legmeghatározóbb személyisége, emblematikus bortermelője. Jelenleg 35 hektáron gazdálkodik fiával fáradhatatlanul, szívvel és lélekkel, melynek eredményeként nagyon sikeresen szerepel a legnagyobb borversenyeken. Borai minőségét támasztja alá, hogy hosszú évek óta exportálnak Európán kívül Amerikába is. Jelölése nem csak kiváló borainak, hanem minden bizonnyal eddigi életművének is szól.

 

A megmérettetés második fordulójában a Magyar Bor Akadémia tagjai döntik el titkos szavazással, hogy az öt jelölt közül ki nyeri 2016-ban a borszakma Kossuth-díját, vagyis az „Év Bortermelője Magyarországon” elismerő kitüntetést. A sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésre december 2-án kerül sor a Budavári Fortuna Étteremben.

 

 

 

 

 

 

 

  Főtámogatónk a Horizon Development Kft.