Az év vége mindig izgalmakkal teli a borász szakma számára, nem csak az új borok fejlődését illetően, hanem mert ekkor dől el, ki nyeri az Év Bortermelője címet. A több mint 30 éves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, mely során a Magyar Bor Akadémia több mint 600, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok elitjét képviselő szakembert szólított meg, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt.
A felkérésnek végül rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő jelölő tett eleget.
Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet - a hagyományoknak megfelelően - a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.
A sokszor csak néhány jelölésen múló nemes versengés alapján végül idén ez az öt kiváló borász várhatja majd a végső szavazást az Év Bortermelője cím sorsáról 2020-ban:
Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)
Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné Dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)
Az idei évben a pandémiás helyzetre tekintettel elmarad a jelölteknek bemutatkozási lehetőséget nyújtó Borest a Bor Akadémián rendezvény. A bemutatkozás igy online csatornákon a jelöltek kisfilmjeivel fog majd megtörténni, de mindenkit bíztatunk, hogy boraikon keresztül is ismerkedjenek az idei díjra esélyes borászokkal.
A jelöltek kisfilmjeinek megtekintése
A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A győztest 2020. december 4-én, sajtótájékoztató keretében hirdeti ki az Akadémia.